Nemzetközi foci

Könnyen lehet, hogy a Chelsea miatt rúgják ki Mourinhót

Amennyiben az MU kikap, negatív PL-klubrekordot állít be.

Akár az állásába is kerülhet José Mourinhónak, a Manchester United vezetőedzőjének, ha szombat délután vereséget szenved korábbi sikerei helyszínén, a Chelsea otthonában az angol bajnokság kilencedik fordulójának nyitómérkőzésén.

És ha már a Chelsea: Kantéról kiderült, hogy csak két csapatért hagyná el a londoniakat.

A portugál szakember alatt hetek óta inog a kispad, legutóbb az utolsó előtti Newcastle United a 70. percben 2-0-ra vezetett az Old Traffordon, tanítványai azonban hatalmas hajrával fordítani tudtak, így a tréner megmenekült.

Ezúttal azonban közel sem a Vörös Ördögök a találkozó esélyesei, ugyanis Sir Alex Ferguson 2013-as visszavonulása óta nem nyertek a Stamford Bridge-en, öt vereség és mindössze egy döntetlen a mérlegük.

Még korábbra visszatekintve 2012 októbere óta az MU csak egyszer nyert bajnokit londoni riválisa vendégeként, és akkor is csak úgy sikerült diadalmaskodnia, hogy Braniszlav Ivanovics és Fernando Torres kiállítása miatt a Chelsea kilenc emberrel fejezte be az összecsapást.

Érdekesség, hogy a manchesteriek a Premier League történetében 18 alkalommal kaptak ki a Chelsea-től, amely a Brighton mellett az egyetlen csapat, amelynek több győzelme van az MU-val szemben, mint veresége.

A Chelsea jelenleg csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorul a címvédő Manchester City mögé a tabellán, eddigi nyolc találkozóján nem talált legyőzőre, és amennyiben megőrzi veretlenségét, akkor a klub történetében harmadszor áll majd kilenc fordulót követően is vereség nélkül.

A 2005–2006-os idényben – éppen Mourinhóval a kispadon –, valamint a 2014–2015-ös szezonban is bajnoki címmel zárt ilyen kezdés után.

Amennyiben az MU kikap, akkor negatív PL-klubrekordot állít be a kilenc forduló után szerzett pontokkal, illetve 1990 után szenvedhet négy vereséget az első kilenc fordulóban. Mourinho az MU szakvezetőjeként mindhárom idegenbeli fellépésén kikapott korábbi csapatától, s még gólt sem szerzett együttese.

Címlapkép: AFP

Olvasói sztorik