Nemzetközi foci

Emberrablással vádolják Karim Benzemát

Korábbi ügynöke perelte be a Real Madrid francia sztárját.

Újabb botrányba keveredett a Real Madrid francia csatára, Karim Benzema. A 30 éves támadót korábbi ügynöke,  Leo D’Souza október 8-án beperelte azzal a váddal, hogy megpróbálta őt elrabolni – adta hírül a Mediapart.

A játékosügynök állítása szerint október 7-én Párizsban egy bár közelében be akarták lökni ketten egy sötét furgonba, ő pedig felismerte, hogy Benzema barátai volt a két illető. D’Souza szerint az elrablást Benzema rendelte el, aki ugyanabban a szállodában tartózkodott, ahova a két barátja is menekült az eset után. Állítólag 44 ezer fontnyi pénzösszeg miatt volt konfliktus a felek között, amelyet még Marokkóban foglaltak le a vámosok. Az emberrablás azért hiúsult meg, mert a bár közelében tartózkodó férfi segített az ügynöknek.

Benzema a közösségi oldalán már tagadta a vádakat, szerinte az egész hazugság. A Real Madrid sztárjának nem ez az első balhés ügye: 2015-ben őrizetbe vette a rendőrség, ugyanis azzal vádolták, hogy bűntárs volt válogatottbeli csapattársa, Valbuena megzsarolásában. A játékost egy kompromittáló szexvideóval próbálták zsarolni és Valbuena egyértelműen Benzema ellen vallott.

Olvasói sztorik