Nemzetközi foci

Nikolics megkapta a trófeát az Év MLS-játékosa címért

A magyar csatár olyan névsorhoz csatlakozott, melyen Beckham, Henry, illetve Villa is szerepel.

Nikolics Nemanja a Chicago Fire csapatában is kirobbanó formában játszik, ezt pedig már az Egyesült Államokban sem hagyták szó nélkül. A magyar csatár ugyanis kiemelkedő teljesítménye okán megkapta az év legjobb MLS-játékosának járó ESPY-díjat.

Ezt az elismerést minden évben az amerikai ABC televíziós csatorna osztja ki, szakmai zsűri, illetve legfőképp a szurkolók szavazatai alapján, ezúttal pedig Nikolicsra esett a választás, aki így foglalta össze érzéseit, miután végre kézhez kapta az ezért járó tróféát:

Nagyon büszke vagyok, mert tudom, hogy előttem milyen nagy játékosok kapták meg ezt a díjat. Ebből persze a csapat is profitálhat. A szurkolók a legfontosabbak a futballban, főként értük is megyünk ki a pályára, hogy boldoggá tegyük őket. Még egyszer nagyon köszönöm.”

Címlapkép: Chicago Fire Twitter

Olvasói sztorik