Nemzetközi foci

A Barcelona egyértelműen támogatja az új klubvilágbajnokágot

A huszonnégy csapatos tornát négyévente rendeznék meg.

Forradalmi újításhoz adja a nevét a Barcelona, ugyanis a hírek szerint teljesen új lebonyolítású és kivitelezésű klubvilágbajnokságra készül a FIFA, ami lényegében a Konföderációs Kupa helyét venné át. Az előzetes információk szerint, ha minden jól megy, már 2021-ben útjára indulhat az új sorozat.

A lebonyolítás hasonlóképp nézne ki, mint a válogatottak esetében. Négyévente rendeznék meg, huszonnégy csapattal, melynek fele európai, a többi része pedig a fennmaradó konföderációkból alakulna ki. Ezt követően nyolc hármas csoportokat sorsolnának össze, onnan következne a kieséses szakasz.

Azt egyelőre nem tudni, hogy adott területről, hogy lehet majd kvalifikálni a „megújult” klubvilágbajnokságra, mindenesetre érdekesen hathat, egy esetleges Real Madrid–Barcelona „világbajnoki” döntő.

Egyébként nem is kell olyan messzire menni, ha új kiírásokba akarunk botlani, ugyanis a Vidi főszponzora is meglibbentette, erősebb bajnokságot is el tudna képzelni a fehérváriaknak.

Címlapkép: VI Images via Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik