Nemzetközi foci

Négy játékosból kerülhet ki a Barcelona legújabb szupersztárja

Kifejezetten a védelemre koncentrál a katalán együttes.

Úgy tűnik, a védelem megerősítése nem csak a Manchester Unitednél roppant fontos kérdés, hiszen a Barcelonánál is egyre inkább azon gondolkodnak, kivel, vagy netán kikkel lehetne felfrissíteni a hátsó alakzat munkáját, ez pedig már a téli átigazolási időszakban megtörténhet.

A Mundo Deportivo négy játékost emelt ki a katalánok listájából:

Matthijs de Ligt (Ajax), Milan Skriniar (Internazionale), Dayot Upamecano (RB Leipzig) és Kalidou Koulibaly (Napoli).

A holland bajnok tehetségéről korábban már mi is írtunk, a milánói védővel állítólag már az előzetes tárgyalások is megindultak. Gulácsi Péter csapattársa esetében a Barcelona már konkrét összeget állapított meg, míg a nápolyi sztár ennyinél kevesebbért egy lépést sem tehet más csapat felé.

Kérdés tehát, hogy ebből a négyesből ki öltheti majd magára  gránátvörös-kék mezt, de egy biztos, bármelyikük is csatlakozik a Barcelonához, hosszú ideig a csapat kulcsjátékosa lehet. A katalánok egyébként most a Liverpool sztárját nézték ki, várhatóan távozó játékosuk helyére.

Címlapkép: Francesco Pecoraro/Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik