Nemzetközi foci

Benzemának annyi, nem léphet többet pályára a válogatottban

Az elnök szerint a Real-sztár számára nincs visszaút.

Noël Le Graët, a Francia Labdarúgó Szövetség (FFF) elnöke kijelentette, hogy Karim Benzema, a Real Madrid csatára nem térhet vissza a válogatottba. A klubcsapatában sem biztos a helye, hiszen galaktikusok jönnek, nagybevásárol télen a Real.

– A Valbuena-ügy még nem zárult le és azt hiszem, véget ért a válogatottbeli pályafutása, ráadásul egy ideje nincs is a legjobb formában –nyilatkozta az elnök a játékosról az Ouest France című lap szerdai számában.

A szexvideós zsarolásként elhíresült ügyben Mathieu Valbuena 2015 júniusában panaszt tett, mert egy ismeretlen felhívta őt és tudatta vele, birtokában van egy kompromittáló videó. A telefonáló az ügy „elrendezését” javasolta, ugyanakkor pénzösszegről nem beszélt, de azzal fenyegetőzött, hogy nyilvánosságra hozza a felvételt, amennyiben nem fizetnek neki.

A vád szerint Benzemát egy gyerekkori barátja rávette, hogy közvetítőként lépjen fel, érje el Valbuenánál, hogy egyezzen meg zsarolóival.

A csatárt 2015 novemberében őrizetbe vették, de kihallgatását követően szabadon engedtek, majd Noël Le Graët decemberben bejelentette, hogy határozatlan időre eltiltják a válogatottbeli szerepeléstől.

A sportvezető akkor úgy fogalmazott: „mindaddig, amíg ez a helyzet fennáll, Karim Benzema nem léphet pályára Franciaország képviseletében. Mindaddig, amíg az igazságszolgáltatás úgy nem ítél, hogy mindaz, amivel Benzemát vádolják, túlzott, a szövetség nem változtatja meg az álláspontját”.

Az ügy sértettje Benzema ellen vallott, és egyértelműen megvádolta a Real Madrid csatárát, aki viszont tagadta, hogy bármilyen aktív szerepet játszott volna Valbuena megzsarolásában.

A 30 éves Benzema 2007-ben, az Olympique Lyon játékosaként mutatkozott be a nemzeti együttesben, amelyben azóta 81 találkozón 27 gólt szerzett, 2015 októbere óta azonban nem kapott meghívót, így a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságról, valamint az idei, francia győzelemmel végződött oroszországi világbajnokságról is lemaradt.

Címlapkép: AFP

Olvasói sztorik