Nemzetközi foci

Vidal kifakadt: „Hogyan lehetnék boldog, ha nem játszom?”

Többnyire csereként kap lehetőséget a Barcelonában a nyáron igazolt chilei.

Több játéklehetőségre vágyik Arturo Vidal, az FC Barcelona nyáron igazolt chilei labdarúgója. Eközben egyébként a Real Madrid sztárja elárulta: a Premier League-be igazol.

– Hogyan lehetnék boldog, ha nem játszom? – kérdezett vissza a chilei válogatott sajtótájékoztatóján a középpályás.

Vidal három idényt töltött a Bayern Münchennél, mielőtt a katalánokhoz igazolt. Egy ideig úgy tűnt, a Kínába visszatért brazil Paulinhót kell pótolnia, de márciusi sérülése után még a nyári felkészülés során is voltak fájdalmai.

Ennek ellenére szinte minden mérkőzésen pályára lépett, de csak csereként, vagyis nem kapott annyi játékidőt, hogy bizonyíthassa, helye van a kezdők között. Ernesto Valverde vezetőedző a posztján inkább a brazil Arthurnak ad lehetőséget, akit szintén idén nyáron szerződtettek.

– Mindig is harcoltam, a világ legjobb csapataiban játszottam, mindent megnyertem, és ezt a sorozatot a Barcelonával is folytatni szeretném. Boldog vagyok, és fizikailag is rendben vagyok, de az elmúlt néhány meccsen egy kicsit bosszankodtam. Ez van, folytatjuk a küzdelmet, hiszen még számos fontos meccs vár ránk – fogalmazott Vidal.

A katalánok mérlege a legutóbbi öt mérkőzésen egy győzelem, három döntetlen és egy vereség.

Fotó: AFP

Olvasói sztorik