Nemzetközi foci

Sztáredző intett be a Barcelonának

Mauricio Pochettino sohasem irányítaná a katalán együttest.

Mauricio Pochettino cirka négy éve irányítja a Tottenham csapatát, és bár eddig trófeát nem sikerült nyernie mégis hatalmas tiszteletnek örvend a londoniak körében. Főként ezért nem merült fel igazán sohasem, hogy esetleg másik klubot vezetne.

Az argentin tréner most azonban elárulta, ha mégis erre kerülne sor, akkor melyik az a csapat, amelynek biztosan nem foglalná el az edzői székét:

Szeretném, ha tiszta lenne. Számomra lehetetlen lenne, hogy a Barcelonát irányítsam. Érzelmileg az Espanyolhoz kötődöm. Ezek olyan dolgok, amiket képtelenség megváltoztatni. Abszolút felismerem magam a klubban és annak színeiben.”

Ha már szóba került egy sztáredző, akkor érdemes megemlíteni Zinédine Zidane terveit is, hiszen a legfrissebb hírek szerint a Manchester United helyett már olasz topcsapatba vágyik.

Címlapkép: Joan Valls/Urbanandsport /NurPhoto via Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.