Nemzetközi foci

Reagált a szövetség a Barcelona fellebbezésére a Lenglet-ügyben

A versenybizottság szerint is jogos volt a francia védő kiállítása, érvényben maradt az eltiltás.

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, az FC Barcelona vezérkara fellebbezést nyújtott be a spanyol szövetségnél Clément Lenglet jogtalannak vélt kiállítása miatt – megmutattuk, hogy a Girona elleni 2–2-re végződő összecsapás közben és után balhé balhét követett, Piqué és Leo Messi kirohanása is keményre sikerült.

Az AS.com legfrissebb híre szerint megszületett a döntés a szövetségben, a versenybizottság pedig úgy határozott, hogy nem fogadja el a Barcelona fellebbezését és továbbra is érvényben tartja a francia védő eltiltását.

A szövetségnél elfogadták Jesús Gil Manzano játékvezető jegyzőkönyvben leírt érvelését a piros lap mellett, a könyökkel történő mozdulat a versenybizottság szerint is kimeríti a szabálykönyvben rögzített erőszakos cselekedet fogalmát.

címlapfotó: Miquel Llop/NurPhoto/AFP

Olvasói sztorik