Nemzetközi foci

Újra Neymar esetleges távozásától hangos a világsajtó

A PSG brazil csillagáért a Manchester United is bejelentkezett.

A féktelen pletykáiról ismert Don Balón ezúttal sem okozott csalódást, hiszen arról ír, hogy a Manchester United kinézte magának Neymart, sőt megpróbálnak rámenni a megvásárlására a szezon végeztével.

A nyár folyamán leginkább arról lehetett hallani, hogy Gareth Bale lehet a „vörös ördögök” következő csúcsigazolása, de a Real Madrid sztárja Cristiano Ronaldo távozása óta új erőre kapott, esze ágában sincs váltani.

Neymar jövője már kevésbé ilyen bizonytalan, hiszen úgy hírlik, nyitott lenne a váltásra, ráadásul korábban már beszélt arról is, hogy ha a Premier League-ben folytatná, mely csapatok közül választana, mindezt a United pechére.

A brazil klasszis nem igazán brillírozott a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen, sőt mi több, csúnyán beültette a hintába az ellenfél játékosa.

Címlapkép: FRANCK FIFE / AFP

Olvasói sztorik