A 2017–2018-as idény végén a Premier League legjobb fiatal játékosának választották meg Leroy Sanét, akivel azonban az elmúlt hónapokban/hetekben nagyot fordult a világ. Nem megfelelő hozzáállása miatt a német kerettel nem utazhatott el a világbajnokságra, majd szeptember elején Pep Guardiola – hasonló okokból – kitette a Manchester City felnőtt keretéből.
A 22 éves szélső jelenleg a válogatottal készül a soron következő mérkőzésekre, Joachim Löw tehát újra esély ad neki. (A Nationalelf szeptember kilencedikén Peruval vív felkészülési mérkőzést, majd négy nappal később Hollandia lesz az ellenfél a Nemzetek Ligájában.)
Toni Kroos legfrissebb nyilatkozatában ugyanakkor újfent éles kritikát fogalmazott meg honfitársával szemben, akiről azt mondta: olyan, mintha nem is érdekelné a futball.
Leroy igazi fegyver lehetne a válogatott számára, ugyanakkor néha azt érzem, nem is érdekli, hogy a csapat nyer-e vagy éppen veszít, a testbeszéde erről árulkodik. Igazi minőséget képviselhetne, világklasszis lehet, de változtatnia kell
– fogalmazott a Real Madrid német klasszisa.
![Kroos kritizál: Sanét nem is érdekli a futball? 1](https://s.24.hu/app/uploads/sites/23/2018/09/gettyimages-1031439790.jpg)
címlapkép: TF-Images/TF-Images via Getty Images