Nemzetközi foci

Morata beismerte, távozni szeretett volna a Chelsea-ből

Olaszország és Spanyolország is potenciális állomás lehetett volna.

Álvaro Morata még csak második szezonját tölti a Chelsea-nél, de az előző végén erősen elgondolkodott rajta, valóban Londonban folytassa-e? A spanyol csatár első idénye jól indult, ám egy idő után megapadt a góltermelés, egyre inkább nyilvánvalóvá vált, nem érzi jól magát az angol csapatnál.

Erre jött egy Instagram-bejegyzés, melyből leszűrhettük, Morata marad a helyén. A 25 éves játékos azonban most elárulta, valóban megfordult a fejében a távozás gondolata:

Nagyon nehéz időszakon mentem keresztül. Azon gondolkodtam, visszatérek Olaszországba, de azt sem tartottam kizártnak, hogy Spanyolországba igazolok. Katasztrófa volt az egész, kimentem a pályára és szinte azt sem tudtam, hol vagyok.

Akadt azonban valaki a „kékek” közül, aki valóban váltott, ráaádásul most úgy hízeleg korábbi klubjának, hogy még oda is tudott szúrni.

Címlapkép: Matthew Ashton – AMA/Getty Images

Olvasói sztorik