Nemzetközi foci

Egyoldalú a Chelsea mérlege a magyarok ellen

Eddig hét mérkőzést tartalmaz a krónika.

A Chelsea FC eddig hét alkalommal lépett pályára magyar csapat ellen, barátságos mérkőzésen, a mérleg hat győzelem és egy döntetlen ‒ írja a chelseafc.hu.

1906 májusában a frissen megalakult londoni csapat három mérkőzést is játszott Budapesten: BTC ellen 4-0-ra, a MAC ellen 6-0-ra, míg az FTC ellen 3-1-re nyertek az angolok.

Először 1954 decemberében látogatott a Stamford Bridge-re az akkor éppen Vörös Lobogónak hívott, válogatott klasszisokkal felálló MTK, a meccs 2-2-es döntetlent hozott.

1963-ban még kétszer megmérkőzött egymással a két kék csapat: augusztus 14-én, a Népstadionban, 30 ezer néző előtt 3-1-re nyertek a londoniak, majd december 11-én, Londonban, 2-0-s Chelsea győzelem született.

Az Európa Liga csoportkörében a Mol Vidi FC a Chelsea mellett a görög PAOK és a fehérorosz BATE együttesével mérkőzik az L-csoportban.

2014. augusztus 11-én a Ferencváros új stadionjának avatóján vendégszerepelt a Chelsea, amely Ramires és Fabregas góljaival 2-1-re nyert, a zöld-fehérek közül Gera Zoltán volt eredményes.

Érdekesség, hogy a Groupama Aréna első vendégcsapata most látogat ismét a ferencvárosi stadionban, hiszen a Mol Vidi FC ott játssza hazai meccseit.

A londoni klub magyar csapattal hivatalos meccset még nem játszott.

nyitókép: AFP / Glyn KIRK

Olvasói sztorik