Nemzetközi foci

Lopetegui négy helyen változtat a Real Madrid-kezdőcsapatán

A Getafe elleni első fordulóhoz képest megkavarja a kártyáit a királyi gárda trénere.

A spanyol bajnokság második fordulójában a Real Madrid az előző szezon legnagyobb meglepetéscsapatához, a Gironához látogat, amely otthonáról nem őriznek szép emlékeket Luka Modricék, hiszen legutóbb 2-1-es vereséggel távoztak.

A katalán gárda vezetőedzője, Eusebio a meccs előtti sajtótájékoztatón elárulta, ismét szenzációra készülnek és a győzelem a céljuk. Jó hír a hazai csapat számára, hogy ismét bevethető lesz az első fordulóban még hiányzó Cristhian Stuani, aki az előző idényben 33 bajnoki fellépésén 21 gólt termelt, ezek közül hármat a Real ellen – egyet a Montiliviben, kettőt pedig a Santiago Bernabéuban.

A Gironánál tehát újra fesztiválra készülnek, a jegyek már jó ideje elkeltek, ám a meccs napján még 500 belépőt a piacra dobnak, miután megnyitnak egy extra szektort a hazai fanatikusok számára.

A Real Madridnál Jesús Vallejón kívül mindenki bevethető, a Marca információi szerint pedig Julen Lopetegui vezetőedző négy helyen is változtat a kezdőcsapatán a Getafe elleni nyitófordulóhoz képest. A lap úgy tudja, a spanyol vezetőedző Keylor Navas helyére Thibaut Courtois-t jelöli a kezdőbe, Nacho és Ceballos posztját Varane és Casemiro foglalja el, valamint Modric is újra a meccs elejétől a pályán lesz – a kérdés csupán az, Iscót, Kroost vagy Asensiót áldozza be Lopetegui.

Courtois átveheti Navas helyét. Fotó és címlapfotó: Peter Sabok/COOLMedia/NurPhoto via Getty Images

A bajnokság megnyerése az egyik legfontosabb célunk, ezt pedig csak kiegyensúlyozott teljesítménnyel tudjuk elérni, továbbá úgy kell felfognunk minden összecsapást, mintha döntő lenne. A vasárnapi meccsnek pontosan ugyanakkora a tétje, mintha áprilisban, a szezon végén játszanánk, hiszen a végelszámolásnál akár három pont is jelentheti a különbséget az első és a második hely között – idézi a realmadrid.com Lopetegui nyilatkozatát.

A 22.15-kor kezdődő összecsapást a Spíler2 TV élőben közvetíti.

Íme, a várható kezdőcsapatok a Marca szerint.

marca.com
Olvasói sztorik