A PSG kirakta a kapuból Gigi Buffont

Tuchel edző sejtelmes nyilatkozatot tett.

A következő két bajnoki fordulóban nem Gianluigi Buffon védi a Paris Saint-Germain kapuját.

Az Angers és a Nimes elleni bajnokin Alphonse Areola véd, a továbbiakat majd meglátjuk

– mondta a párizsi klub pénteki sajtótájékoztatóján Thomas Tuchel vezetőedző a L’Equipe francia sportnapilap beszámolója szerint.

A júliusban a Juventustól igazolt Buffon a nyári felkészülés során a Bayern München és az Arsenal ellen is szerepelt, illetve ő védett a Monacóval szembeni francia Szuperkupa-meccsen, és a bajnokságban a Caen és a Guingamp ellen – írja az MTI.

A német szakvezető úgy fogalmazott, fontos, hogy Areola is játsszon, hiszen legutóbb májusban lépett pályára. Hozzátette, döntése nem hosszú távra szól, a világbajnok Buffon „sincs elfelejtve”, hiszen háromszor is kivételes teljesítményt nyújtott.

Ha lehet azt mondani, egy másik híres kapus még ennél is rosszabbul járt – mutatjuk, mi történt a BL-döntőben hatalmasakat hibázó Loris Kariusszal.

Nyitókép: AFP/CHRISTOPHE ARCHAMBAULT