Nemzetközi foci

Balotelli csillagászati fizetésre mondott nemet

Számára fontosabb a színvonal.

Úgy tűnik, Mario Balotellinek megjött az esze! A fegyelmezetlenségeiről is elhíresült játékos hétfő este egy évvel meghosszabbította szerződését a francia OGC Nice csapatánál, és a klubelnök most elmesélte, mi történt a háttérben.

Jean-Pierre Rivère közölte, az olasz csatár első nizzai idényének végén új, két évre szóló szerződést kötöttek vele. Ebben rögzítették, hogy amennyiben a második idényben kiléphetnek az európai kupaporondra, akkor megemelik, ha viszont ez nem sikerül, csökkentik a fizetését.

Amikor az előző szezon befejeződött, elmagyaráztuk neki, pénzügyi kapacitásunk nem engedi meg, hogy ugyanazt a pénzt fizessük neki, mint korábban, ezért a korábban meghatározott körülmények között távozhat. Normális és természetes, hogy Mario meghallgatta az ajánlatokat – mondta az elnök.

Hangsúlyozta, érkezett egy különösen kecsegtető, anyagilag elképesztő ajánlat Kínából, de a 28 éves csatár nem kért belőle.

Azonnal elutasította, mondván, egyetlen prioritása, hogy magas szintű bajnokságban játsszon, és ideális esetben valamelyik európai kupában is ‒ magyarázta Jean-Pierre Rivère.

Az Olympique Marseille által kínált szakmai program és anyagi háttér érdekelte őt, ezért ellátogatott hozzájuk, tárgyalt velük, de ez történt más francia és külföldi klubok esetében is.

Mario ügye mégsem haladt, ezért úgy voltunk vele, ha van egy kis esélyünk, meg kell próbálnunk maradásra bírni. Hétfőn ismét ajánlatot tettünk és 24 órát adtunk neki, hogy megfontolja. Két-három órával később máris felhívott, és bejelentette, hogy Nizzában marad. Félretette a pénzügyi szempontokat, nagyra értékelte az erőfeszítéseinket, és hagyta, hogy a szíve diktáljon – mesélte a klubvezető.

Hangsúlyozta, Balotelli annak ellenére választotta ismét őket, hogy nem léphetnek ki az európai porondra, és az anyagi feltételek kevésbé kedvezőek, mint máshol.

Bizonyította, hogy tényleg itt szeretne maradni, és elkötelezett a klub iránt. Vezető szerepet akarunk adni neki. Nagyon örülünk a helyzetnek, és természetesen teljes mértékben része a terveinknek ‒ nyilatkozta.

Balotelli két évvel ezelőtt igazolt Franciaországba, azóta 43 gólt szerzett és jó teljesítményének köszönhetően visszakerült az olasz válogatott keretébe.

nyitókép: ELYXANDRO CEGARRA / NurPhoto

Olvasói sztorik