Nemzetközi foci bajnokok ligája

Ronaldo a BL-cím miatt igazolt a Juventusba

A portugál szupersztár elárulta, milyen célokért küzd Torinóban.

Cristiano Ronaldo nyáron elhagyta a Real Madridot, a legfrissebb interjújában pedig azt is elárulta, milyen célokért szeretne küzdeni új csapatával, a Juventussal.

A Bajnokok Ligáját szeretném megnyerni a klubbal. Az már mindegy, hogy ebben az évben, vagy a következő kettőben sikerül-e csúcsra élnünk. Erre fókuszálunk majd a szakmai stábbal és a csapattársakkal, de úgy, hogy nem leszünk megszállottak. Lépésről lépésre haladunk, meglátjuk, mikor érjük el a nagy célunkat.

– Ezen kívül természetesen a bajnoki címet és a kupát is szeretnénk bezsebelni, ez nem kérdés.

TOP10: ezt kell tudni a Fradi új edzőjéről
Kiderül, kik a példaképei Szerhij Rebrovnak, és mennyi pénzt kapott.

Nagyobbik fiáról, Cristiano Juniorról is szót ejtett a 33 éves világsztár.

Nagy küzdő ő is, én is pont ilyen gyerek voltam, a fiam utál veszíteni. Biztos vagyok benne, hogy olyan lesz, mint én. Szeretnék neki néhány dolgot megtanítani, de bármi mellett is dönt, támogatni fogom mindenben. Szeretném ha focista lenne, hiszen elképesztő szenvedély van benne.

címlapkép: Alessandro Sabattini/Getty Images

Olvasói sztorik