Nemzetközi foci

Kanté bocsánatot kért azért, mert győzött a Chelsea

Épp Londonban járkált, amikor összefutott egy Arsenal-drukkerrel.

Szoros mérkőzésen tudta behúzni az idény első londoni derbijét a Chelsea az Arsenal ellen. A „kékek” részéről N’Golo Kanté fantasztikus teljesítményt nyújtott, ám pályán kívül is megmutatta, miért is egy igazán szerethető figura.

Történt ugyanis, hogy Londonban egy Arsenal-szurkoló meglátta az utcán, odahívta a franciát és elmondta neki, hogy kinek szurkol, illetve, hogy milyen szomorú a végeredmény miatt. Erre Kanté elmosolyodott és csak annyit mondott: Ne haragudj.

S ha már szóba kerültek a szurkolók: a tábor gyorsan “beárazta” az “új” Real Madridot – a megdöbbentő nézőszámról itt írtunk.

Címlapkép: Mike Hewitt/Getty Images

Olvasói sztorik