Nemzetközi foci

Nincsenek elájulva az olasz lapok Cristiano Ronaldo debütálásától

Amikor kihúzódott a szélre, jobban ment neki, ám összességében felejthetőt nyújtott a Juve-támadó.

Ahogyan arról szombat este a Rangadón is beszámoltunk, drámai hajrában gyűjtötte be a három pontot a Chievo otthonában a Juventus, amelyben az elejétől a végéig a pályán tartózkodott a debütáló Cristiano Ronaldo. A portugál első bajnoki gólja még várat magára, azt viszont már megmutattuk, hogy a Serie A-ban sem felejtett el hisztizni, ezúttal pedig körülnéztünk, hogyan értékelték az olasz lapok a bemutatkozását.

A Calciomercato összegzésében kitér arra, hogy mindenki Cristiano Ronaldótól várta a gólokat, helyette azonban Bernardeschi mentette meg a csapatot a pontvesztéstől. A lap az egytől tízes skálán 6,5-ös osztályzatot adott a korábbi Real-klasszisnak, akivel kapcsolatban megjegyzi, hogy középcsatárként kezdte a meccset, majd Mandzukic becserélésével kihúzódott a szélre. Sok próbálkozása volt, ám Sorrentino kapus eszén nem tudott túljárni. A cikk írója tovább kiemeli a Chievo két védőjét, Rossettinit és Banit is, akik jól őrizték az ötszörös aranylabdás támadót.

Minek a sorfal, ha minden tagja felugrik Messi előtt? – VIDEÓ
Bő fél óra után beindult a Barca, az argentin zseni lőtte a hatezredik LaLiga-gólt.

A Tuttosport már valamivel pozitívabb hangvételben ír Ronaldóról, az olasz lap szerint mindkét poszton játszva látszott rajta az alázatosság és az elkötelezettség, negatívumként azonban hozzáteszik, hogy a foci köztudottan csapatjáték, amiből jobban ki kell vennie a részét – itt 7-es osztályzatot érdemelt.

Akárcsak a Calciomercato, az olasz Eurosport is 6,5-ös jegyet adott Cristiano Ronaldónak, aminek két összetevője volt: csatárposzton 6-os, a szélen 7-es osztályzatra játszott. A lap kiemeli, ha nem Sorrentino véd, valószínűleg máshogyan alakul a bemutatkozása, így azonban eléggé elhanyagolható, felejthető volt.

Lesz ez még jobb is Ronaldótól. Fotó és címlapfotó: AFP / Alberto PIZZOLI
Olvasói sztorik