Nemzetközi foci

A Chievo-kapus elvesztette az eszméletét, közben a Juve-sztárok ünnepeltek

Sorrentino orra eltört, Dybala később elnézést kért a viselkedésükért.

Eltört a Chievo kapusa, Stefano Sorrentino orra, amikor a Juventus új csatárával, Cristiano Ronaldóval ütközött az olasz labdarúgó-bajnokság új idényének első, szombati mérkőzésén. A veronai klub honlapjának beszámolója szerint a 39 éves kapus néhány pillanatra elveszítette az eszméletét, és az orrtörés mellett a válla, illetve a nyaka is megsérült, de a megfelelő ellátást követően vasárnap reggel már kiengedték a kórházból.

A címvédő Juventus a hajrában, 2-2-es állásnál a győzelemért támadott, és a 89. percben úgy tűnt, sikerrel jár: a gólvonal-technológia szerint Mario Mandzukic fejese után Cacciatore már csak a gólvonalon túlról tudta kirúgni a labdát. Amikor azonban a játékvezető megnézte a videobírós visszajátszást, észrevette, hogy az öt és felesen belül Cristiano Ronaldo véletlenül összeütközött Sorrentinóval, a kapus akadályozása miatt érvénytelenítette a gólt, és kifelé ítélt szabadrúgást.

Minek a sorfal, ha minden tagja felugrik Messi előtt? – VIDEÓ
Bő fél óra után beindult a Barca, az argentin zseni lőtte a hatezredik LaLiga-gólt.

Sorrentinót le kellett cserélni, de a cserekapus, Andrea Seculin a 93. percben nem háríthatta Federico Bernardeschi lövését, így 3-2-re a Juventus nyert. A lefújás után a világhálón számos támadás érte Paulo Dybalát és Giorgio Chiellini csapatkapitányt, amiért Mandzukic – végül érvénytelenített – gólját ünnepelték, miközben az ellenfél egyik játékosa ájultan feküdt a pályán.

– Igazatok van! Nem vettem észre, hogy mi történik abban a pillanatban. Hibáztam! – írta válaszként Dybala.

Mint ismert, ezen a találkozón debütált a Juventusban Cristiano Ronaldo, aki gólt nem lőtt, de ismét hisztizett egy nagyot, az olasz lapok értékelését olvasva pedig valószínűleg megdöbbent.

(MTI)
címlapfotó: AFP / Isabella BONOTTO

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik