Nemzetközi foci

EL-csoportkörért harcoló csapat vinné a Vidi támadóját – sajtóhír

Az APÓEL nézte ki Sztefan Scsepovicsot.

A ciprusi Goal azt írja, a szezont a Mol Vidi FC-hez hasonlóan a Bajnokok Ligájában kezdő APÓEL szeretné leigazolni a magyar klub támadóját, Sztefan Scsepovicsot.

A portál információi szerint a ciprusi fél már fel is vette a kapcsolatot a Vidivel, hogy kiszemeltjéről tárgyaljanak.

Scsepovics az év elején csatlakozott a Vidihez, mellyel bajnok lett – tavasszal 14 bajnokin hat gólt jegyzett, első két bajnokiján rögtön kettőt. A most futó szezonban két OTP Bank Liga-találkozón egy gól a mérlege – találattal nyitotta a szezont –, a Bajnokok Ligája-selejtezőben viszont négy meccsen csupán 37 perc jutott neki.

Állítólagos kérője szintén a BL-ben indult, azonban már az első körben elvérzett – az APÓEL jelenleg az Európa Liga főtáblájáért harcol az Asztana ellen.

Közben máshol is zajlanak az események: Ronaldo már átesett torinói beavatásán isitt mutattuk meg a nem mindennapi videót. A Barca, PSG duó sem tétlenkedik az átigazolási időszak hajrájábanitt írtunk róla, mely játékosok sorsa dőlhetett el a titkos találkozón. Pletykák helyett viszont beszéljenek a tények: egy híján negyven meccset közvetítenek a magyar csatornák a hosszúhétvégénitt tudsz szemezgetni az ajánlatok között.

Címlapkép: molvidi.hu

Olvasói sztorik