Nemzetközi foci

Balhé, sztrájk, egyhetes eltiltás az edzőnek

Döbbenetes események Bordeaux-ban.

A Girondins Bordeaux pénteken egy hétre eltiltotta a csapat vezetőedzőjét, Gustavo Poyetet, aki nyilvánosan kritizálta a vezetőséget.

Stéphane Martin alelnök elmondta, a tréner menesztését is megfontolják, de végső döntést még nem hoztak. A felek közötti nézeteltérést az váltotta ki, hogy az egyesület egy hete úgy adta el a csatár Gaetan Labordét a rivális Montpellier együttesének, hogy arról nem tájékoztatta az uruguayi szakembert. Az ötvenéves Poyet, aki január óta irányítja a csapatot, ezt szégyennek nevezte, illetve megfogalmazása szerint az volt a legrosszabb napja a klubnál – írja az MTI.

Olasz focit néznél a tv-ben? Nincsenek jó híreink
Hivatalossá vált, hogy a Spíler Tv-nél folytatja Farkas Norbert és Matuz Krisztián.

Poyet korábban azt kérte a vezetőségtől, hogy addig ne adja el a támadót, amíg nem hoz helyette másik futballistát, ugyanis együttese még versenyben van az Európa Liga-selejtezőben.

A francia sportsajtóban péntek délelőtt megjelent pletyka szerint Poyet büntetésére reagálva a Bordeaux futballistái sztrájkba léptek, de Stéphane Martin ezt cáfolta.

Ma reggel nem volt semmiféle sztrájk a játékosok körében. Hosszan beszélgettünk, de sztrájk nem volt – jelentette ki.

A klub honlapjának beszámolója szerint a csapat könnyített edzésmunkát végzett, hiszen csütörtök este mérkőzést játszott, és 2–1-re legyőzte az FK Mariupolt az EL-selejtező harmadik körében, és 5–2-es összesítéssel továbbjutott.

Nyitókép: AFP/ROMAIN PERROCHEAU

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik