Nemzetközi foci

Messi úgy véli, Rafinhának nagyobb szerepet kell adni a Barcelonánál

Az argentin klasszis szívesen látná stabil kezdőként a brazil középpályást.

Rafinha remek góllal állította be a végeredményt a Boca Juniors lenni Gamper-kupa fináléjában. Részben talán ezért, részben pedig tavaly kölcsönben az Internél nyújtott teljesítménye miatt kerülhetett a középpontba Lionel Messinél.

A Don Balon információ szerint ugyanis a Barcelona csillaga úgy véli, fontosabb szerepet kéne osztani a brazil középpályásnak, aki, mint látható, csúcsformában van. Állítólag Ernesto Valverde, a katalánok edzője is hajlandó lenne minél több lehetőséget adni neki a kezdőben, és attól sem kell tartania, hogy az Inter hajtana utána, hiszen ott inkább Luka Modric a fő célpont, bár ez az út is egyre inkább zsákutcává válik.

Ahogy a mellékelt ábra mutatja, az argentin házon belül nevezte meg a játékost, akivel együtt szeretne játszani, nemrég azonban Cristiano Ronaldo is hangot adott a vágyainak, elmondta, kit akar a Juventusban látni. IDE kattintva megtudhatod, kiről van szó!

Címlapkép: David Ramos/Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.