Nemzetközi foci

Történelmi egyezség a spanyol bajnokik közvetítéséről

Az indiai szubkontinens országai a legnépszerűbb közösségi oldalon nézhetik a Realt és a Barcát.

A spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokság, a La Liga – népszerűbb nevén a Primera División– bejelentette kedden, hogy történelmi jelentőségű megállapodást kötött: az indiai szubkontinens országaiba a következő három idényben a Facebook közvetítheti a bajnokság meccseit.

Alfredo Bermejo, a La Liga digitális stratégiáért felelős igazgatója a Reutersnak úgy nyilatkozott: az utóbbi két évben az volt az egyik céljuk, hogy a lehető legnagyobb közönség tudja nézni a mérkőzéseket, ezért ingyenes platformokkal is megállapodtak. A Facebookot például csak Indiában 270 millió ember használja – jelezte.

A mostani megállapodás szerint Afganisztánban, Bangladesben, Bhutánban, Indiában, a Maldív-szigeteken, Nepálban, Pakisztánban és Srí Lankán a Facebook kapta meg a La Liga meccseinek közvetítési jogát a Sony Pictures Network helyett. Egyik fél sem árulta el a szerződés összegét, de a Sony állítólag 32 millió dollárt fizetett a közvetítés jogáért 2014 és 2018 között.

A technológiai cégek egyre jobban érdeklődnek a sportközvetítések iránt, hogy megtartsák piacaikat a fiatalabbak körében. Ez év elején például az Amazon arra nyerte el a jogot, hogy 2019-től minden idényben az angol Premier League húsz meccsét közvetítse Nagy-Britanniában.

Ha már közvetítés, az egyelőre hivatalosan még nem dőlt el, hogy a magyar szurkolók láthatják-e valamelyik tévécsatornán gólt lőni Cristiano Ronaldót, a Rangadó viszont úgy értesült, hogy erre a csatornára kell kapcsolni, ha a Serie A-t akarod nézni.

(MTI)

A Facebookon követhetik Messiéket az indiai szubkontinens országai. Fotó és címlapfotó: Miquel Llop/NurPhoto/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik