Nemzetközi foci

A lengyel sajtó szerint Nagy Dominik volt a legrosszabb a Legiában

Akárcsak az egész csapat, úgy a magyar játékos sem villogott az Európa Liga-selejtezőben.

Csütörtök este beszámoltunk arról, hogy óriási meglepetésre hazai pályán kapott ki 2-1-re a Nagy Dominik fémjelezte Legia Warszawa a Dudelange-tól az Európa Liga-selejtező harmadik körének odavágóján – mint ismert, a luxemburgi csapatot a Mol Vidi FC búcsúztatta a Bajnokok Ligájából.

A lengyeleknél a kezdőben kapott lehetőséget Nagy Dominik, akinek a teljesítményét nagyon keményen kritizálta a Sport.pl újságírója. A magyar játékos egyes osztályzatot kapott a laptól, igaz ezzel nem volt egyedül, a kapuson kívül – Malarz hármas osztályzata kilógott – ugyanis mindenki neve mellé a legkisebb szám került.

Egyértelműen ő volt a legrosszabb játékos a pályán. Nem teljesített jól balhátvédként, határozatlanul és idegesen játszott, szinte az összes párharcát elveszítette. Dominik Stolz rendre átjátszotta őt a szélen, méghozzá folyamatosan ugyanazokkal a módszerekkel. Az egyik ilyen párharc elvesztése után született vendégek első gólja – értékelte a cikk szerzője Nagy teljesíményét.

Az újságíró egyébként még a második gól előtti szabálytalanságot is a magyar játékos nyakába varrta, de a visszajátszásokon jól látható, hogy Sebastian Szymanski faultja után ítélt büntetőt a játékvezető.

Nagy Dominik ritkán tagja a kezdőcsapatnak, nem most játszotta be magát. Fotó és címlapfotó: Legia Warszawa Facebook
Olvasói sztorik