Nemzetközi foci

Lucas szerint a Tottenham nagyobb klub, mint a PSG

A brazil sztár szomorúan hagyta ott Párizsban jó barátját, Neymart.

Januárban 28 millió euróért igazolt a Paris Saint-Germaintől a Tottenham Hotspur együtteséhez a 35-szörös brazil válogatott szélső, Lucas Moura. A 25 éves játékos akkoriban szomorú volt a váltás miatt, mert ott kellett hagynia barátját, Neymart, és egy interjúban most azt is elmondta, szerinte a Spurs nagyobb klub, mint a PSG.

Besokallt, visszakozik a Spíler Tv?
Továbbra sem tudni, látjuk-e az olasz bajnoki meccseket, kérdéses az Európa Liga-közvetítés is.

Neymar olyan nekem, mintha a testvérem lenne. Szeretem őt és nagyon közeli kapcsolatban vagyunk, ezért egy kicsit  szomorú volt otthagyni őt és Párizst, mert nagyon szerettem ott élni. Azonban öt évet töltöttem ott és új kihívásra volt szükségem. Másik bajnokságban akartam játszani és nagy lehetőség volt számomra, hogy a világ legjobb ligájába jöhettem. A Tottenham egy nagy klub, szervezetileg, strukturálisan talán még a PSG-nél is nagyobb. Le voltam nyűgözve és boldogan jöttem ide.

– nyilatkozta Lucas a Daily Mail-nek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.