Egybehangzó szigetországi sajtóhírek szerint az angol válogatott korábbi első számú hálóőre, Robert Green még ma, azaz szerdán orvosi vizsgálaton vesz részt a Chelsea-nél, a sikeres teszteket követően pedig egy évre írhat alá a „londoni kékeknél”. A kiszemelt szabadon igazolható, szerződése szezon végén járt le a Huddersfieldnél.
A 38 éves hálóőrrel vélhetően harmadik számú kapusként számol majd Sarri. A Chelsea-szurkolók mindenesetre nem fogadták kitörő örömmel a rutinos játékos lehetséges érkezését a közösségi médiában. A drukkereket inkább az érdekli, mi lesz Courtois sorsa. Mint ismert, a belga kapus neve régóta kering a Real Madriddal kapcsolatban. A legfrissebb fejleményekről ITT írtunk.
címlapkép: Kieran Galvin/NurPhoto via Getty Images