Nemzetközi foci bajnokok ligája

Bravúr kell a magyar kupacsapatok továbbjutásához

Folytatódnak a küzdelmek az európai porondon.

A versenyben maradt három magyar csapat közül előzetesen csak az Európa Ligában szereplő Budapest Honvéd nevezhető párharca esélyesének, a Bajnokok Ligájában érdekelt Mol Vidi FC és a szintén EL-induló Újpest továbbjutásához viszont bravúrra lenne szükség a nemzetközi kupák selejtezőjének második fordulójában.

A Vidi FC a bolgár Ludogorec együttesével küzd meg, és az első mérkőzést szerdán Bulgáriában vívja. A kevesebb mint 35 ezer lakosú Razgrad város csapata favoritnak számít, a sorozatban hétszer bajnok együttes ugyanis az elmúlt években rendszeres résztvevője volt a nemzetközi kupák főtáblás küzdelmeinek. 2014-ben és 2016-ban a BL-ben szerepelt a legjobb 32 együttes között, míg a legutóbbi szezonban az EL-ben volt érdekelt a csoportkörben és jutott a legjobb 32 közé.

A második számú sorozatban harcoló két magyar csapat egyformán csütörtökön játszik. Az erőviszonyok ismeretében az első mérkőzésen pályaválasztó Budapest Honvédnak illene búcsúztatnia a luxemburgi Niedercorn csapatát, míg az első felvonáson vendég Újpest célja a tisztes helytállás lehet a Sevilla gárdájával szemben.

A spanyol gárda az EL specialistájának számít, 2014 és 2016 között sorozatban háromszor hódította el a trófeát, 2006-ban és 2007-ben pedig elődjét, az UEFA Kupát nyerte meg.

A főtáblára kerüléshez mindkét sorozatban a mostani párharcon kívül még további két ellenfelet kell búcsúztatniuk a magyar kluboknak. A harmadik körben biztosan lesz magyar együttes, mivel a Vidi BL-búcsúja esetén átkerül az Európa Liga selejtezőjébe.

A heti program

Bajnokok Ligája, selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés,
szerda, 19: Ludogorec (bolgár)–Vidi FC (tv: M4 Sport)
Európa Liga, selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzések,
csütörtök, 19: Budapest Honvéd–Niedercorn (luxemburgi – tv: Duna World)
21.45: Sevilla (spanyol)–Újpest FC (tv: Duna World)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik