Nemzetközi foci

Az azeriek edzője mínusz háromnál is bizakodott

Roberto Bordin elsősorban a szurkolókat sajnálja.

Az Újpest FC sikerrel vette az Európa Liga-selejtező első fordulóját, mivel az idegenbeli 3-1-es vereségét követően a csütörtöki visszavágón 4-0-ra legyőzte az azeri Nyeftcsi Baku csapatát, így 5-3-as összesítéssel jutott a második körbe.

Egy szót ismételgetett az Újpest edzője
Nebojsa Vignjevic el volt ragadtatva és bocsánatkérést vár.

A vendégek olasz vezetőedzője, Roberto Bordin a meccs után elmondta, elsősorban azokat a szurkolókat sajnálja a csalódást jelentő eredmény után, akik elkísérték őket Azerbajdzsánból.

Két gólt kaptunk gyors egymásutánban, ez nagyon nehéz volt számunkra. Egyik védőnk hibája eredményezte a harmadik találatot, utána viszont mindent megtettünk, hogy visszajöjjünk a meccsbe, de sajnos a negyedik gól után ez már nem volt lehetséges ‒ idézi klubja honlapja a Nyeftcsi PFK vezetőedzőjét.

Az olasz tréner önkritikusan úgy fogalmazott, talán nem tudták megfelelően felkészíteni a játékosokat.

Nagyon szomorú, ami történt, és elsősorban azokat a szurkolóinkat sajnálom, akik a helyszínen támogattak bennünket. Súlyos csalódás számunkra, ami történt. Arra gondoltunk, hogy az ellentámadásokat építünk, de sajnos nem tudtuk megvalósítani – nyilatkozta Bordin.

nyitókép: facebook.com/NeftciPFK

Olvasói sztorik