Nemzetközi foci

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Barcelona legendája

Vasárnap bemutatkozhat új csapatában.

Andrés Iniesta, a spanyolok világ- és Európa-bajnok labdarúgója szerdán megérkezett Japánba, és vasárnap már be is mutatkozhat új csapatában, a Vissel Kobében.

A játékost mintegy 300 lelkes szurkoló fogadta a repülőtéren, ő pedig úgy fogalmazott: a lehető leghamarabb játszani akar, és bár hosszú volt az utazás, nagyon várta már, hogy megérkezzen, és a hétvégére már jó fizikai állapotban lesz.

Remélem, jó játékkal örvendeztetem majd meg a drukkereket ‒ tette hozzá.

Iniestának a németek világbajnoka, Lukas Podolski is csapattársa lesz új együttesében, amelyben a szokásos nyolcas számú mez lesz az övé.

A futballista 2010-ben világ-, 2008-ban és 2012-ben Európa-bajnok lett a spanyol válogatottal, eddigi klubjával, az FC Barcelonával pedig többek között négyszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját, kilencszer pedig a La Ligát. A 34 éves labdarúgó – aki az oroszországi világbajnokság után lemondta a válogatottságot – az előző szezon végén, 16 év után hagyta el a katalánokat és igazolt az ázsiai szigetországba.

Vasárnap a Kobe a Shonan Bellmare csapatát fogadja a helyi élvonalban, a J-League-ben.

nyitókép: Maria Jose Segovia/NurPhoto/AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.