Nemzetközi foci

Nem akarod tudni, mennyit keresett egy év alatt Ronaldo és Messi

Az a döbbenetes, hogy valaki simán lekörözte a Juve és a Barca zsenijét.

Az elmúlt egy év alatt Floyd Mayweather Jr. kereste a legtöbbet a világon a hírességek közül – a Forbes részben becslésen alapuló kimutatása szerint.

Az amerikai magazin a 2017 és 2018 júniusa közötti időszakot elemezve jutott arra a megállapításra, hogy a 41 esztendős amerikai ökölvívó 285 millió dollárral, vagyis nagyjából 76 milliárd forinttal abszolút első, ráadásul úgy, hogy egyetlen fellépéssel tett szert a csúcsbevételre.

A pályafutását veretlenül záró bokszoló tavaly augusztusban csapott össze – az ökölvívás szabályai szerint megrendezett mérkőzésen – a ketrecharcos Conor McGregorral. Az volt Mayweather 50., egyben utolsó profi bokszmeccse, amelyet a korábbiakhoz hasonlatosan győztesen fejezett be. Ír riválisa 99 millió dollárt, azaz 27.3 milliárd forintot kapott fájdalomdíj gyanánt, amellyel a Forbes listáján a 12. helyen végzett – írja az MTI.

Az új edző elárulta, milyen lesz a jövő Real Madridja
Julen Lopetegui sokat sejtetően nyilatkozott, üzent a szurkolóknak is.

Mayweathert a top 100-as lajstromban egy hollywoodi színészhíresség, az 57 éves George Clooney követi 239 millió dollárral (66 milliárd forint), míg a harmadik helyre egy amerikai valóságshow-sztár, Kylie Jenner 20 éves modell futott be 166,5 millió dollárral (46 milliárd forint).

Az első tízbe a sportolók közül még két, a korábbi években is rendre az élcsoportban jegyzett sztárfutballista fért be: Lionel Messi és Cristiano Ronaldo. Az FC Barcelona argentin világklasszisa 111 millió dollárral, azaz 30.6 milliárd forinttal lett nyolcadik, míg a Real Madridot a Juventus kedvéért elhagyó portugál csatárcsillag a tizedik pozíciót jelentő 108 millióval (29,8 milliárd forint) gazdagodott a vizsgált időszakban.

Nyitókép: Robbie Jay Barratt – AMA/Getty Images

Olvasói sztorik