Nemzetközi foci

Újabb részletek: ezek után már muszáj lesz leigazolnia Ronaldót a Juvénak

Új szereplő került a képbe.

A Cristiano Ronaldo-Juventus-ügy kapcsán már sok mindenről hallhattunk, többek közt, hogy a játékos ügynöke miként vélekedik a transzferről, de a torinóiak is megszólaltak a százmillió eurós ügylet kapcsán. Most azonban olyan információ látott napvilágot, ami megint csak a Real Madrid portugál csillagának Olaszországba igazolását erősítheti meg.

Az ismert sportújságíró, Duncan Castles szerint Massimiliano Allegri, a torinóiak vezetőedzője azért döntött a Juventus mellett, ahelyett, hogy átvette volna az Arsenal vagy a Real Madrid irányítását, mert megígérték neki Ronaldo leigazolását. Erről Castles a saját podcastjében is beszélt:

Úgy tudom, Allegri nagyon szeretné, hogy az üzlet összejöjjön, ezért is döntött úgy, hogy marad a Juventusnál, pedig a Real Madrid és az Arsenal is érdeklődött iránta. Ronaldóban látja a siker kulcsát ahhoz, hogy megnyerjék a Bajnokok Ligáját. Az egyetlen kérdés csupán az, hogy milyen összegért fog klubot váltani a portugál klasszis. Ha ott nem találnak rá megoldást, hogy maradásra bírják, mindenképp távoznia kell.”

Címlapkép: Vaszilij Maximov/AFP

Olvasói sztorik