Nemzetközi foci

Southgate: ez az angol csapat a saját történetét írja

Végre összejöttek nekik a tizenegyesek.

Gareth Southgate szövetségi kapitány szerint az angol válogatott kedden bizonyította, hogy valóban a saját történetét írja, mivel a világbajnokságon először kerekedett felül riválisán tizenegyesekkel.

Ez egy különleges és nagyszerű pillanat mindazok számára, akik részesei ennek a sikernek ‒ jelentette ki a 47 éves szakvezető.

A Kolumbia ellen 1-1-es döntetlennel zárult nyolcaddöntőt követő sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy együttese ezúttal miért tudott messzebb jutni és olyan tettet végrehajtani, amelyet a korábbi, sok esetben többre tartott elődök nem, úgy válaszolt, hogy a jelenlegi gárda talán okosabban futballozik.

A szakember azt is kiemelte, hogy Anglia kilencven percen át irányította az összecsapást, és bár a rendes játékidő hosszabbításában kapott egyenlítő találat tíz percre megzavarta tanítványait, akik ezt követően ismét kontrollálták a mérkőzést, így megérdemelten jutottak a legjobb nyolc közé.

Southgate azt is fontosnak tartotta megemlíteni, csapata mindezt úgy érte el, hogy a moszkvai Szpartak Stadionban nagyjából ötször annyi kolumbiai drukker volt, játékosai pedig ilyen környezetben, ekkora nyomás alatt is elbírták a rájuk nehezedő terhet.

Azt viszont hangsúlyozta, rendkívül hálás a szigetországi drukkereknek, hogy a csalódások több mint egy évtizede tartó sorozata után is kitartanak a válogatott mellett.

Nyugodt voltam és a játékosaimon is ezt láttam. Nem foglalkoztunk a múlttal, korábban még viccelődtünk is rajta – árulta el a tizenegyes-párbaj előtti érzéseit Southgate, aki volt már negatív hős is, ugyanis az 1996-os, hazai rendezésű Európa-bajnokság elődöntőjében a hatodik párban ő hibázott a németek ellen.

Anglia, amely 2006 után győzött ismét nagy torna kieséses szakaszában, mostanáig mindhárom tizenegyes-párbaját elveszítette a vébéken: 1990-ben a németektől az elődöntőben, 1998-ban az argentinoktól a nyolcaddöntőben, míg 2006-ban a portugáloktól a negyeddöntőben kapott ki ilyen módon. A csapat a kontinensviadalokon is 1-3-as mérleget tudhat magáénak.

Southgate a folytatásról csak annyit jegyzett meg, nagyon tiszteli a svéd válogatottat, amellyel szombaton Szamarában találkoznak.

nyitókép: GRIGORIY SISOEV / SPUTNIK

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik