Nemzetközi foci

Méltatlan búcsúról ír a svájci sajtó

Nem értik, hogyan veszíthettek?

Méltatlan búcsúról ír a svájci sajtó, miután a válogatott kedden egy balszerencsés góllal kikapott Svédországtól az oroszországi világbajnokság nyolcaddöntőjében.

A Blick című napilap szerint el lehet veszíteni egy vébé-nyolcaddöntőt, de nem így.

Olcsón adtuk a bőrünket. Főként azok mondtak csődöt, akik a legnagyobb önbizalommal rendelkeznek, és a világ legjobbjai közé szeretnének kerülni. Granit Xhaka és Xherdan Shaqiri sem volt befolyással a meccsre, és nem bizonyult vezéregyéniségnek ‒ olvasható az összegzésben.

A Neue Zürcher Zeitung úgy vélekedett, hogy a nemzeti csapat híján volt a lábban lévő erőnek, a szívben lévő elszántságnak és a fejben lévő ötleteknek. A szerző kifejtette, a játékosok csak sétáltak a pályán, és a szerény képességű svédek ellen is kiütköztek a gyengeségeik.

A mentálisan is törékeny válogatott túl lassú ahhoz, hogy azt a futballt játssza, amelyet Vladimir Petkovic kapitány szeretne ‒ tette hozzá.

A Basler Zeitung feltette a kérdést: „hogyan veszíthettük el ezt a meccset?” A lap szerint a svájci válogatott nem olyan jó, mint amilyennek tartja magát.

Aki ezeket a svédeket nem veri meg, az ne reménykedjen abban, hogy megteszi a következő lépést előre. Hiába van régóta terítéken a fejlődés, egyelőre nincsenek jelei ‒ közölte az újság.

Az Aargauer Zeitung örök állóvizet emlegetett, és óriási elszalasztott esélyről írt:

Aki arra gondolt, hogy milyen szellős az ágrajz, és talán az elődöntőbe vagy a döntőbe is be lehetne jutni, most szégyellheti magát. Petkovic 2014-ben azzal vette át Ottmar Hitzfeld örökségét, hogy tovább fejlessze a csapatot. Ez nem sikerült neki, mivel most is ugyanott tartunk ‒ kesergett a lap.

nyitókép: Alexander Demianchuk\TASS

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik