Nemzetközi foci

Az angolok nem a svédekkel akartak találkozni?

Mindenkit meglepett nyilatkozatával a svéd középpályás.

Gustav Svensson, a svéd válogatott labdarúgója szerint következő ellenfelüknél, az angoloknál nincs olyan, aki szívesen mérkőzik meg velük a világbajnokság szombati negyeddöntőjében, Szamarában.

A védekező középpályás elmondta: újra és újra azt látják az ellenfeleiken, hogy a svéd egy olyan csapat, amellyel senki sem játszik szívesen, mert nagyon kevés gólszerzési lehetőséget lehet kidolgozni ellene.

A svédek a négy mérkőzésük közül három alkalommal nem kaptak gólt az oroszországi vébén, a csoportkörben a dél-koreaiak (1-0), a mexikóiak (3-0), majd a nyolcaddöntőben a svájciak (1-0) ellen maradt hibátlan a védelem, amelyet csak a csoportkör után búcsúzó németek (1-2) tudtak feltörni.

A nyolcaddöntőben a továbbjutást érő találat szerzője, Emil Forsberg szerint bárhová mentek és bármelyik riválissal találkoztak, annak rémálommal ért fel a svédek elleni összecsapás.

Nem számít, hogy kivel játszunk, nagyon keményen meg kell dolgoznia ellenünk a győzelemért ‒ mondta Forsberg. Hozzátette: hisznek abban, hogy nagy tettekre hivatott a csapat.

A vébéken egyszeres ezüst- (1958) és kétszeres bronzérmes (1950, 1994) svédek legutóbb 24 évvel ezelőtt jutottak a négy közé, azóta két vébén vettek részt (2002, 2006), de egyszer sem élték túl a nyolcaddöntőt.

Gareth Southgate, a negyeddöntős ellenfél szövetségi kapitánya a svédekről elmondta, hogy a múltban sokszor lebecsülték őket. Ez már csak azért is hiba volt, mert az angolok 1968 és 2011 között 43 évig nyeretlenek maradtak a svédekkel szemben.

Ebben az időszakban a skandinávok négyszer nyertek, míg hét találkozó döntetlennel végződött. Az angolok a 2002-es és a 2006-os vébé csoportkörében sem bírtak a svédekkel, előbbi találkozó 1-1-es, utóbbi 2-2-es döntetlennel ért véget. Az angoloknak a 2012-es Európa-bajnokságon sikerült megtörni a nyeretlenségi sorozatukat, akkor a csoportkörben 3-2-re győztek.

nyitókép: David Leah/Mexsport/Photosport

Olvasói sztorik