Nemzetközi foci

Kovac szerint Lewandowski marad a Bayernnél

Az új vezetőedző Jerome Boateng távozásával sem számol.

Niko Kovac, a német bajnok Bayern München új vezetőedzője július végéig pihenőt adott az oroszországi világbajnokságon szerepelt, illetve szereplő játékosainak. A horvát szakember hétfőn jelezte, hogy az érintett futballistáknak július 25-én lesz az első edzésük Németországban, és nem kell elutazniuk az együttes július 23. és 30. közötti amerikai túrájára.

Kétszázmilliót kell fizetni Lewandowskiért, négy érdeklődő van
A Bayern München megszabta az árat, egy német lap pedig a legnagyobb esélyest is megnevezte.

Kovac, aki az Eintracht Frankfurttól érkezett a bajorokhoz, arról is beszélt, hogy szerinte a címvédő német válogatott csoportkörös búcsúja nem lesz hatással a nemzeti együttesben szerepelt nyolc játékosának teljesítményére.

– Majd a vakációjuk alatt elfelejtik a problémákat, és biztos vagyok benne, hogy olyan motiváltan térnek vissza az első tréningre, ahogy elvárom – jelentette ki a tréner.

A horvát edzőnek elképzelhető, hogy némileg megváltozott kerettel kell majd nekivágnia az új szezonnak, igaz, ő hétfőn úgy nyilatkozott, hogy szerinte a lehetséges távozók közül Robert Lewandowski és Jerome Boateng is marad a klubnál.

– Beszéltem már telefonon Lewával és elmondtam neki az elképzeléseimet. Ő egy világklasszis csatár, aki rengeteget tett már a klubért, és a jövőben is sokat fog – nyilatkozott Kovac, aki várja a közös munkát Boatenggel is.

Bár a bajnoroknál nincs változás, nagyon pörög ma az átigazolási piac: itthon légióst igazolt a Puskás, a Fradi pedig középpályással erősített, míg külföldön a PSG-től távozó védőt már be is jelentette az új csapata, míg a Barcelonát egy középpályás hagyta ott.

Címlapkép: AFP

Olvasói sztorik