Nemzetközi foci

Felforgatott kezdőkkel tartalékolnak a belgák és az angolok?

Könnyen lehet, hogy a sárga lapok vagy sorsolás dönt a csoportelsőségről.

Az utolsó csoportmérkőzésekre kerül sor csütörtök este Oroszországban, a kör pedig igazi csúcsrangadóval zárul. A G-kvartettben Anglia ellenfele Belgium lesz. Az már korábban eldőlt, hogy a két sztárcsapat biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között, a kérdés csupán az, melyikük megy tovább az első, illetve a második helyen.

Érdekesség, hogy mivel jelen pillanatban az angolok és a belgák is azonos gólkülönbséggel, illetve lőtt góllal állnak, így amennyiben este is döntetlen születik, akkor a sárga lapok dönthetnek. Ha ez is egyező a két csapat között, akkor sorsolással döntik el, ki lesz az első, ki pedig a második.

Mutatjuk, hogy a nemzetközi sajtó szerint előzetesen milyen kezdőkkel vághatnak neki a csapatok az összecsapásnak.

Arról már több ízben beszámoltunk, hogy több belga világsztár játéka is kérdéses, az biztos, hogy a gólkirályi cím egyik várományosa, Lukaku nem lép pályára. A Tunézia elleni kezdőhöz képest Vertonghen, De Bruyne, Witsel, Carrasco és D. Mertens is pihenőt kaphat. A legtöbb lap Eden Hazard-t a kezdőbe jelöli, de még könnyen elképzelhető, hogy ő is csak a kispadon kezd…

Ami Angliát illeti: az előzetes várakozások szerint Sterling helyét ezúttal Rashford veheti át Kane mellett. Az MU üdvőskéje mellett a Alexander-Arnold, Dier, Rose, Jones és Cahill is a kezdőben találhatja magát – ők Panama ellen nem kezdtek.

A várható esti kezdők:

ANGLIA: Pickford – Jones, Stones, Cahill – Alexander-Arnold, Loftus-Cheek, Dier, Lingard, Rose – Kane, Rashford.

BELGIUM: Courtois – Vermaelen, Boyata, Alderweireld – Dembele, Fellaini, Chadli, T. Hazard, Tielemans, E. Hazard – Batshuayi.

címlapkép: Mikhail Metzel\TASS via Getty Images

Olvasói sztorik