Nemzetközi foci

Lukaku kidőlt a zárómeccsre

A kapitány is megerősítette.

Arról korábban már beszámoltunk, a belga válogatottnál több sztárjátékos szereplése is kérdéses lehet az angolok elleni rangadón. Közülük azonban egyvalakinél úgy tűnik, valóban komoly a sérülés, ugyanis Roberto Martinez, a csapat szövetségi kapitánya megerősítette, Romelu Lukaku biztosan nem lép majd pályára.

A Manchester United csatárának a bokájával akadtak gondok még a Tunézia elleni mérkőzésen, és bár akkor az első vizsgálatok még pozitívumra adtak okot, mostanra kiderült, hogy még szüksége van néhány napra a teljes felépüléshez. Helyét vélhetőleg Michy Batshuayi veheti majd át, azon pedig nem kell aggódnia, hogy vajon játszhat-e a következő körben, hiszen már biztosan bent vannak a nyolcaddöntőben.

Címlapkép: Matteo Ciambelli / NurPhoto

Olvasói sztorik