Nemzetközi foci

A szerencse dönti el a továbbjutást a vébén?

Szélsőséges esetben ez sincs kizárva.

A csoportkör utolsó fordulójának mérkőzéseit rendezik hétfőtől csütörtökig az oroszországi világbajnokságon, és eldől – ahol még kérdéses ‒, hogy melyik csapatok jutnak a 16 közé, illetve milyen sorrendek alakulnak ki.

A helyezések a négyesek első két pozíciójában a további párosítás miatt lényegesek.

A nemzetközi szövetség médiacsatornája a harmadik fordulót megelőzően összegezte, mi alapján alakul ki a sorrend. Alapesetben a pontszám, a gólkülönbség, majd a több szerzett találat rangsorol.

Abban az esetben, ha a fentiek alapján kettő vagy több csapatnak azonos a mérlege, az egymás elleni eredményeket veszik figyelembe, azaz három csapat esetén az egymás elleni eredmények alapján kialakult minitabellát.

Ezekben az esetekben ugyancsak az így megszerzett több pont, jobb gólkülönbség, több lőtt gól számít. Ha ez mind egyezik, akkor az eddig begyűjtött sárga és piros lapok, azaz a sportszerűségi pontok alapján alakul ki a sorrend, végső esetben pedig sorsolnak.

Az F-csoportban például három csapat hat ponttal végez, ha a svédek legyőzik Mexikót, a németek pedig a dél-koreaiakat. Ebben az esetben az egymás elleni eredmények számítanak.

Korábban a németek 1-0-ra kikaptak a mexikóiaktól és 2-1-re verték a svédeket, így 2-2-es a gólkülönbségük, míg a svédeké jelenleg 1-2, a mexikóiaké pedig 1-0.

Azaz 1-0-s svéd győzelem esetén nekik is 2-2 lenne, a mexikóiaké pedig 1-1, így a közép-amerikaiak búcsúznának. 3-2-es svéd siker viszont már biztosan német búcsút jelentene.

nyitókép: MARKUS GILLIAR / GES-SPORTFOTO / DPA

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.