Nemzetközi foci

A portugáloknak és a spanyoloknak is elég a döntetlen

Vajon mindketten biztosra mennek?

Az Európa-bajnok portugál csapatnak, valamint a spanyol válogatottnak is elegendő a döntetlen a továbbjutáshoz az oroszországi világbajnokság csoportkörének harmadik fordulójában, hétfőn.

A két európai élcsapat 3-3-as döntetlent játszott egymással, majd a spanyolok Iránt, a portugálok pedig Marokkót győzték le 1-0-ra. Amennyiben hétfőn is ugyanazt az eredményt érik el, a szabályosabb, sportszerűbb együttes végez jobb helyen a B-csoportban.

A fegyelmi mutatóban a Marokkó ellen készülő spanyolok jelenleg jobban állnak, hiszen eddig egy, az Iránnal játszó portugálok pedig két sárga lapot kaptak.

A spanyolok eddigi négy góljából hármat Diego Costa szerzett. Csapattársa, Koke szerint a csatár eredményessége annak köszönhető, hogy megértette, számára nem a labdabirtoklás, a sok labdaérintés a legfontosabb, inkább a kapura lövésekre kell összpontosítania, és specialitására, a védőkkel való küzdelemre.

Marokkó már biztosan nem juthat a nyolcaddöntőbe, Iránnak erre még van esélye, ezért a portugáloknak várhatóan nehezebb dolguk lesz, hiszen motiváltabb ellenféllel találkoznak.

Szövetségi kapitányuk, Fernando Santos hangsúlyozta, előző meccsükön sokszor elveszítették a labdát, ilyenkor pedig megcsappant az önbizalmuk és a játék irányítása is kicsúszott a kezükből, ezen mindenképpen változtatniuk kell.

Az Európa-bajnoki címvédőnek és a közel-keleti együttesnek a találkozója a másik szövetségi kapitány, a portugál Carlos Queiroz személye miatt is pikáns, hiszen 2008-tól a dél-afrikai világbajnokság végéig hazája válogatottját irányította. Irán csapatát az elmúlt hét év során az ázsiai zóna legjobbjává tette.

Queiroz a hétfő esti találkozót az elmúlt hét év legérdekesebb és legfontosabb meccsének nevezte.

Erős hittel és nagy elszántsággal megyünk neki a mérkőzésnek, amit meg akarunk nyerni. Amikor megérkeztünk, senki nem adott esélyt nekünk, de még mindig harcban állunk, és küzdünk az álmainkért ‒ fogalmazott.

A szakvezető nem titkolta, elsősorban Cristiano Ronaldo eredményességét szeretnék megakadályozni, hiszen a portugálok eddigi négy gólját a Real Madrid csatára szerezte.

A kalinyingrádi Spanyolország‒Marokkó és a szaranszki Portugália‒Irán mérkőzés is 20 órakor kezdődik hétfőn.

nyitókép: Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images

Olvasói sztorik