Nemzetközi foci

A horvátok veszélyeztetik az argentinok továbbjutását

Lionel Messi és társai még az eddiginél is nehezebb helyzetbe kerültek.

Amennyiben a már biztos nyolcaddöntős horvát válogatott kedden pihenteti legjobbjait Izland ellen az oroszországi világbajnokság D-csoportjának harmadik fordulójában, ez hatással lehet az argentin együttes továbbjutási esélyeire.

Dejan Lovren, a horvát együttes védője elárulta: teljes mértékben megérti az argentinok félelmeit a rotációjuktól, valamint arra vonatkozó vágyaikat, hogy a záró fordulóban is a legerősebb összeállításukban lépjenek pályára.

Nekünk arra is gondolnunk kell, hogy hat sárga lapos játékosunk van. Bennünk az ő eltiltásuk miatt van inkább félelem ‒ utalt a liverpooli játékos a csapattársaira.

Ivan Rakitic, Ante Rebic, Sime Vrsaljko, Mario Mandzukic, Marcelo Brozovic és Vedran Corluka újabb sárga lap esetén a nyolcaddöntőben eltiltott lenne. A horvát keretben a kimondottan erős kezdőcsapat mögött a tartalékok kevés tapasztalattal rendelkeznek a nagy világversenyeket illetően, viszont keddi ellenfelüknél, a vébéújonc Izlandnál ez minden játékosra igaz.

Nem számít, hogy ki játszik ‒ mondta a horvátok cserekapusa, Lovre Kalinic, aki azt is elárulta, hogy mindenképpen győzelemre játszanak. Lovren szerint Rakitic és Luka Modric nélkül esélytelenek lennének a vébén.

A Real Madrid játékmesterét ráadásul az Aranylabda várományosaként is említette.

Német vagy spanyol játékosként sokkal több figyelmet kapna ‒ utalt a Real Madrid középpályására a honfitárs. Hozzátette: a vébén nyújtott teljesítményével azonban Modric képes lehet a figyelem középpontjába kerülni.

A két fordulót követően egypontos argentin válogatott – amely a selejtezők során sem csillogott, csak az utolsó körben biztosította be vébérészvételét – az utolsó helyen áll a D-csoportban, és továbbjutásban csak akkor reménykedhet, ha legyőzi Nigériát. De sorsa még akkor is függ a csoport másik mérkőzésének végeredményétől.

nyitókép: Fred Lee/Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.