Nemzetközi foci

Horvátország ünnepel, a sajtó áradozik

A csapat „sokkolta Messit és az egész világot”.

Eufória lett úrrá Horvátországon a válogatott csütörtök esti, argentinok elleni 3-0-s győzelmét és világbajnoki nyolcaddöntőbe jutását követően.

A helyi sajtó szuperlatívuszokban cikkezett Luka Modricék kiemelkedő teljesítményéről, amellyel a csapat története során először győzött le dél-amerikai riválist.

A szakírók tulajdonképpen kifogytak a jelzőkből a gárda méltatása közben, és azt sem féltek leírni, hogy a csütörtökihez hasonló játékkal csapatuk a szurkolók legelvakultabb vágyait is beteljesítheti.

A Sportske Novosti című lap egy csodás győzelemről írt, amit „generációkon át mesélnek majd az emberek”.

Egy rapszódia volt ez, amelyre hosszú éveken át emlékszünk majd. A csapat teljesítménye azt ígéri, hogy a jelenlegi horvát generáció a legmerészebb álmainkat is valóra válthatja ‒ írta az újság tudósítója.

A lap internetes oldala pedig nem csupán a méltató cikkeket közölte, hanem fotósorozatokat jelentetett meg a horvát városokban rendezett meccs utáni ünneplésről, amelyek alapján a drukkerek nem fogták vissza magukat, Zágrábban például a szökőkutak szinte közfürdővé változtak néhány órára.

A Sporstke Novosti külön kitért Zlatko Dalic kapitányra is, akinek taktikai mesterműve segítségével a játékosok teljesen levették a pályáról az argentinok szupersztárját, Lionel Messit, a második félidőben pedig Ante Rebic, Luka Modric és Ivan Rakitic briliáns góljaival legyőzték a riválist.

Az index.hr portál arra hívta fel a figyelmet, hogy a horvát válogatott története során még soha nem győzött le Argentínához hasonló erősségű riválist ilyen meggyőző fölénnyel.

Az oldal szakírója már előre is tekintett, kiemelve: innentől kötelező megszerezni a csoport első helyét, hogy elkerülje az együttes Franciaországot a nyolcaddöntőben.

Dejan Lovren eddig a világbajnokság legjobb védője, míg Luka Modric a legértékesebb játékosa ‒ jelentette ki magabiztosan cikkében az index.hr.

A spliti Slobodna Dalmacija szerint a csapat „sokkolta Messit és az egész világot”, Diego Maradona pedig nem tudta visszatartani könnyeit a lefújás után.

Horvátországban mindenhol ünnepeltek a meseszerű produkció után, mely darabokra szedte Messi Argentínáját. Amíg Messi teljesen eltűnt, addig Modric úgy játszott, mint egy varázsló – olvasható a lapban.

A horvát válogatott 1998 óta először jutott tovább világbajnokságon a csoportkörből. Húsz éve Davor Sukerék bronzérmet nyertek.

nyitókép: CEZARO DE LUCA / DPA

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.