Nemzetközi foci

Újabb évtizedes alapember távozik a Barcelonától?

Andrés Iniesta szerint ez nagy hiba lenne...

Az FC Barcelonától 22 év után távozó Andrés Iniesta sürgette a klubvezetőket, hogy hosszú távra biztosítsák csapattársa, Sergio Busquets jövőjét a katalánoknál.

Már csak Gerard Piqué és Lionel Messi maradt meg Josep Guardiola vezetőedzői korszakából a keretben, miután Iniesta vasárnap búcsút mond a Nou Campnak.

Nagy hiba lenne, ha Busquets nem maradna. Még sok ideje van a pályán, és hiszem, hogy továbbra is alapembernek kell lennie. Nem ismerem a személyes részleteket, de nem jó, ha a klubnak kétségei vannak ‒ nyilatkozta Iniesta, aki továbbra sem árulta el, Japánban, vagy Kínában folytatja-e pályafutását.

Hozzátette, a jövő héten már mindenképpen bejelenti, hogyan tovább.

Amikor bejelentette távozását, a France Football nyilvánosan elnézést kért tőle, amiért soha nem nyert Aranylabdát. Erre most úgy reagált, nem érzi, hogy bocsánatot kellett kérnie a szaklapnak.

Ott voltam a díjkiosztó ünnepségeken, és nagyon élveztem. Nagyon szép volt, amikor 2010-ben Lionel Messi, Xavi és én állhattunk a dobogón, nagyon szép volt. Három La Masia-játékos, ezt nehéz lesz megismételni ‒ mondta Iniesta, aki ezzel arra utalt, hogy mindhárman az FC Barcelona utánpótlásában nevelkedtek.

nyitókép: CESAR MANSO / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.