Nemzetközi foci

Gundel Takács Gábor megszólalt a Spíler Tv kapcsán

A Rangadó elérte a népszerű riportert, akit az új csatornák sztárjaként emlegetnek.

Egy hete megírtuk, televíziós információk szerint sztárriporterrel erősíthet a Spíler Tv, amely a Bajnokok Ligája közvetítési joga mellé megszerezte a spanyol és az olasz bajnokságot is, így a nyár végétől már nem a Sport Tv-re, illetve a Digisportra kell kapcsolni, ha a Real Madrid, a Barcelona, netán a Juve, a Milan és a Napoli mérkőzéseire vagyunk kíváncsiak.

Bejelentették azt is, hogy a Spíler hamarosan beindítja a kettes és a hármas csatornáját is – nagy kérdés ugyanakkor, kik közvetítik majd az összecsapásokat.

Korábban hallani lehetett arról, a TV2 csoporthoz tartozó adók a riválisoktól erősítenek, állítólag szóba került, hogy Fülöp László és a spanyol labdarúgás szakértője, Farkas Norbert is a Spílerhez tart. Információink szerint ez a forgatókönyv lekerült a napirendről, úgy tudni, a Bajnokok Ligáját is közvetítő Spíler Tv sok fiatal, egyelőre ismeretlen kommentátort akar bevetni.

Korábbi cikkünkben megemlítettük, egy sztárriporter érkezhet: több forrásból is úgy értesültünk, a csatorna „arca” Gundel Takács Gábor lesz.

A népszerű riporter az utóbbi időben valamelyest eltávolodott a futballtól, miután tavaly év elején szakmai okok miatt távozott az MTVA-tól (két éve őt is hallhattunk a magyar válogatott Euróba-bajnoki meccseit figyelve). A múlt héten jelentették be, hogy Gundel Takács hamarosan új vetélkedőt vezet a Vasat 3 csatornán, ám ettől még elkötelezheti magát a Spílerhez is.

Korábban felvetődött ez a lehetőség, ám jelenleg semmiféle tárgyalás nincs folyamatban a TV2 csoport vezetővel – felelte a Rangadónak Gundel Takács Gábor, aki szabadúszó műsorvezetőként tevékenykedik. – A sport, a labdarúgás közel áll hozzám, nem zárkózom el a feladattól, ám pillanatnyilag nincs napirenden a kérdés.

Nyitókép: facebook.com/gundeltakacsgabor.hivatalos

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.