Nemzetközi foci

Tizenegyest ítélt a spori, két nappal később letartóztatták miatta

Nyomoznak az ügyében.

A szerb rendőrség letartóztatta Szrdjan Obradovics játékvezetőt, aki vasárnap egy kulcsfontosságú első osztályú mérkőzésen jogtalanul ítélt meg egy büntetőt – írja az MTI.

Ilyen kiemelés vár a Videotonra vagy a Ferencvárosra a BL-selejtezőben
Már az első körben pályára lép a magyar bajnok, nagyon erős ellenfelet is kaphat.

A szerb belügyminisztérium keddi közlése szerint a hatóság emberei hatalommal való visszaélés miatt kérdezték ki a bírót, aki a Szpartak Szubotica – Radnicki Nis összecsapáson a hazai együttes javára úgy ítélt meg kezezésért egy büntetőt, hogy a labda nem érintette a hazai hátvéd kezét.

A következő 48 órában bent tartjuk, aztán az ügyet átadjuk az ügyészségnek – írta közleményében a belügyminisztérium.

A Szpartak két büntetővel 2-0-ra győzte le a Nist vasárnap, ezzel megelőzte riválisát a tabellán, s egy fordulóval az idény vége előtt a harmadik, Európa Liga-selejtezőt érő helyen áll.

Címlapfotó (illusztráció): Peter Sabok/COOLMedia/NurPhoto/AFP

Olvasói sztorik