Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Ilyen kiemelés vár a Videotonra vagy a Ferencvárosra a BL-selejtezőben

Már az első körben pályára lép a magyar bajnok, nagyon erős ellenfelet is kaphat.

Az OTP Bank Liga még nem dőlt el, óriási csata várható az utolsó három fordulóban a 62 ponttal első helyen álló Videoton FC és a mindössze egyetlen ponttal lemaradó Ferencvárosi TC között. Azonban több európai ligában már bajnokot avattak, ezért körvonalazódni látszik a Bajnokok Ligája-selejtező első körének kiemelési rangsora, melyben a magyar bajnok is érdekelt lesz.

Milliós büntetéssel sújtotta az MLSZ a Fradit
Megvannak a legfrissebb FEB-büntetések.

Ahogy az elmúlt években, úgy most is az UEFA-koefficiensek alapján osztják kiemelt, nem kiemelt csoportokra a selejtezők csapatait – nem maradt kérdés a Videoton, Ferencváros duó esetében.

A Vidi ugyanis 4.250 ponttal várja a selejtezők sorsolását, így még éppen a 17 kiemelt között kapna helyet az első körben. A Fradi viszont csak 2.500 pontot hozott az elmúlt évekből, így biztosan a nem kiemelt 17 együttes között várna – papíron mindenképp – erősebb ellenfélre.

Az előző sorsolások alkalmával az UEFA területi elv alapján tovább szűkítette a két csoportot közvetlenül a sorsolás előtt, így egyelőre nehéz lenne megmondani, kikkel kerülhet össze a Videoton vagy a Fradi, az viszont biztos, hogy már az első selejtezőkörben olyan neves csapatok lesznek kiemeltek, mint a bolgár Ludogorets, a skót Celtic, a ciprusi APÓEL, a kazah Asztana vagy éppen a szerb Crvena zvezda.

A Videotonnak még van esélye a kiemelésre, a Fradinak nincs Fotó: vidi.hu

A már biztos kiemelt csapatok (14):

Ludogorets (bolgár, 37.000 UEFA-pont), Celtic (skót, 31.000), APÓEL (ciprusi, 27.000), Asztana (kazah, 21.750), Qarabag (azeri, 20.500), BATE Boriszov (20.500), Sheriff Tiraspol (moldovai, 14.750), Malmö FF (svéd, 14.000), Crvena zvezda (szerb, 10.750), Hapoel Beer-Seva (izraeli, 10.000), Rosenborg (norvég, 9.000), HJK Helsinki (finn, 8.000), The New Saints (walesi, 5.000), illetve biztos a helye a dán bajnoknak is – itt a Bröndby (5.000) és a Midtjylland (11.500) van még versenyben a címért.

Három további hely kiadó még a kiemeltek között, erre három együttes maradt: a szlovén bajnoki címre hajtó NK Maribor (22.500 – a 2.900 pontos Olimpija Ljubljana is versenyben van az aranyéremért, de kiemelt nem lehet), a lengyel elsőség kapujában álló Legia Warszawa (24.500 – az utolsó kör előtt három ponttal vezet a Jagiellonia előtt, mely 4.025 UEFA-ponttal nem lehet kiemelt) és a Videoton (4.250).

A fehérváriak pontszáma megegyezik az albán bajnok FK Kukesivel (4.250), azonban a legutóbbi idényben a magyar együttes 1.500, a Kukesi 1.000 pontot gyűjtött, így a magyar csapat áll előrébb a sorban.

A BL első selejtezőkörét 34 csapat vívja – 33 közvetlenül kvalifikált együttes, illetve egy további klub, mely az előselejtezőből érkezik. A párosításokat június 19-én sorsolják, az első mérkőzésekre július 10-11-én, a visszavágókra 17-18-án kerül sor. A győztes továbbjut a második körbe, a vesztesek pedig az Európa Liga második selejtezőkörében folytatják.

Címlapkép: Wassziliosz Aszwesztopulosz/NurPhoto/AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik