A legfrissebb holland sajtóhírek szerint az Ajax Amszterdam és Mino Raila között máris áll a bál. Mint ismert, a szuperügynök képviseli az amszterdamiak roppant kapós csúcstehetségét, Justin Kluivertet, akit nyáron mindenképpen szeretné soraiban tudni a Manchester United.
Az Ajax vezérigazgatója, Edwin van der Sar a napokban úgy fogalmazott: szégyen, hogy Raiola mindenképpen Kluivert klubváltását sürgeti.
A legfrissebb beszámolók szerint az ügynök azt követeli a holland klubtól, hogy emeljék még a szélső fizetését évi másfél millió euróra (több mint évi 450 millió forint), a játékos későbbi eladásából pedig húsz százalékos részesedést szeretne érvényesíteni magának.
A De Telegraaf információi szerint az Ajax vezetők úgy ítélik meg: Raiola követelései irreálisak.
Ahogy megírtuk: Kluivert szerződése 2019 nyarán jár le a holland sztárcsapatnál, de a klub hiába szeretett volna vele az elmúlt kilenc hónapban hosszabbítani, nem sikerült megállapodniuk. Beszámolók szerint az Ajax-nál nem zárják ki:
címlapkép: Paul ELLIS / AFP