Nemzetközi foci

Ezzel az igazolással nagyot húzhat a Barca

A Santos tizenhét éves csodagyerekére fáj a katalánok foga.

Ha már a „régi” Neymar eligazolt, jöjjön az „új” – gondolhatják az FC Barcelonánál. A Sport.es ugyanis úgy tudja, a katalán együttesnél elkezdtek komolyabban dolgozni a Santosban játszó csodagyerek, Rodrygo leigazolásán, aki a jövő egyik legnagyobb sztárja lehet.

Megtörtént a nagy bejelentés Iniesta jövőjéről
Végre kiderült, megy vagy marad.

A tizenhét éves támadót hazájában sokszor hasonlítják a korábban a Barcelonánál is megforduló Neymarhoz, ördöngős cseleivel és gólérzékenységével hamar a szurkolók kedvence lett. A lap úgy tudja, a Barca elöljárói már fel is vették a kapcsolatot a brazil klubbal, valamint a játékos menedzserével is, a katalánok pedig nagyon bizakodóak, úgy látják, Rodrygo is szívesen játszana náluk.

A tehetséges játékos a 2017-es brazil bajnokság hajrájában, tizenhat évesen mutatkozott be a Santosban, két meccsen huszonegy percet játszott. A most futó idényben a Ceará elleni nyitófordulóban pedig meg is lőtte első gólját a felnőtteknél, sőt már a Libertadores Kupában is van egy találata.

Rodrygo (balra) a Barca új célpontja AFP / Miguel SCHINCARIOL
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik