Nemzetközi foci

Mourinho lenyúlná a Barca egyik legfőbb kiszemeltjét

Lenglet már az MU-tréner kívánságlistáján is szerepel.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Real Madrid és a Barcelona is kinézte magának a Sevilla játékosát, Clément Lenglet-t, aki körül azonban most még tovább tobzódnak az európai topklubok, a Sport.es szerint ugyanis a Manchester United is szívesen vinné a francia védőt.

Ez a Liverpool-kezdőcsapat képes lesz megtörni az átkot?
Így küldheti pályára csapatát Klopp a BL-elődöntőben.

A legintenzívebb érdeklődést eddig a Barcelona mutatta, nemzetközi lapok beszámolója szerint Samuel Umtiti helyére igazolnák a Sevilla labdarúgóját, ám a Sport úgy tudja, Mourinho is nagy erőket mozgósítana a megszerzéséért, hiszen a portugál tréner elégedetlen Phil Jones és Marcos Rojo teljesítményével is – mindkettejük távozására nagy esély mutatkozik a nyáron –, de a Chris Smalling, Victor Lindelöf és Eric Bailly hármas sem azt nyújtja, amit elvártak tőlük a Unitednél.

A 22 éves játékos 2017 januárjában igazolt a Nancytól az andalúzokhoz öt és félmillió euróért, jelenlegi értéke pedig már húszmillió eurónál jár.

címlapfotó: Burak Akbulut / Anadolu Agency / AFP

Lenglet nagyon kapós. Fotó: AFP / Odd ANDERSEN

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.