Nemzetközi foci

Mourinho elárulta az MU nyári átigazolási terveit

Minimum két játékos érkezése szinte borítékolható.

A Manchester United menedzsere, José Mourinho lerántotta a leplet a csapat nyári átigazolási terveiről, de leszögezte, hogy ezúttal csak “alapvető” vásárlás várható a klub részéről. Mint ismert, a Vörös Ördögök az elmúlt transzfer időszakokban nagy pénzeket költöttek, elég ha csak a 89 millió fontos Pogbát, vagy 75 millió fontért érkező Lukakut említjük. Természetesen néhány erősítés most nyáron is várható, de Mourinho nem akar új csapatot építeni.

Diósgyőrben elmondták, miért rúgták ki Bódogot
Már tárgyalnak a lehetséges utódokkal.

– A keretünk alapját adó pozíciók megerősítésére fogunk befektetni a nyáron. Meg kell oldanunk a visszavonuló Michael Carrick és Fellaini pótlását, amennyiben utóbbi is távozik. Persze rajtuk kívül is lehetnek olyan játékosok a keretben, akik a kevesebb játéklehetőség miatt megpróbálnak máshova igazolni. Bele fogunk nyúlni a keretbe, de nem csak költekezni, költekezni, költekezni fogunk, ugyanis hiszünk a játékosaink fejlődésében. Vannak fiatal tehetségeinknek, akiknek két kézzel kell kapaszkodniuk az adódó lehetőségekbe a fejlődésük érdekében – mondta Mourinho a Tottenham elleni FA-kupa elődöntő után.

címlapfotó: Glyn KIRK / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.